Ezt még régebben írtam, de mivel még mindig nagyon szeretem a sorozatot, gondoltam, miért ne?
Az egyik hálószobában az ágy még nem volt rendbe rakva. A párnák össze-vissza hevertek, a takaró elfordult. Így hagyták ott, mit sem törődve a látvánnyal.
A szoba illata ismerős volt Elena számára. Amikor belépett ide, megcsapta őt, és ettől emlékek öntötték el. Olyan emlékek, amikre szívesen emlékezett vissza. Amikor Damon először mondta neki, hogy szereti, és amikor a lány először csókolta meg. Bár azt azért kapta, mert Elena azt hitte, soha nem látja már őt viszont. De soha sem látta őt olyan... kiszolgáltatottnak, mint akkor.
Elena beljebb lépett a szobában és leült az ágyra. Hagyta, hogy elárasszák az emlékek. Minden, amit valaha itt, ebben a szobában csinált, eszébe jutott. Soha semmit nem látott még ennyire tisztán. Az emlékek az idő múlásával elhomályosulnak. De ezeket senki sem vehette el tőle. Ezek már mindörökké vele maradnak.
De egy hang rángatta vissza a jelenbe.
- Elena! - szólt Damon. A lány észre sem vette őt, aki már majdnem ott állt az ágy mellett. A férfi magas, sötét hajával, kék szemeivel olyan éteri látványt nyújtott a lány számára, hogy az már egy görög isten képével hadakozott. És, ha Damon nagyon nyerni akart volna, sikerült is volna neki. De őt az ilyesféle versengések nem kötötték le.
- Téged kerestelek. - hazudott Elena. Könnyen ment neki. Megtanulta, hisz mikor a szülei meghaltak, mindenkinek azt kellett mondania; "jól vagyok." De természetesen ez nem így volt. Megtanulta tökéletesen leplezni a szomorúságát, és egy mosolyt - akár erőltetett mosolyt is -, villantani az érdeklődőkre.
- Tudod, hogy borzasztóan hazudsz.
Elena csak ekkor jött rá, hogy Damon az egyetlen, aki észre veszi, ha nem mond igazat. Még Stefant is képes volt átverni. Bonnie és Caroline sem jöttek rá, mikor hazudik, és mikor nem. De Damon... A férfi olyan dolgokat is megérzett Elenával kapcsolatban, amire maga a lány sem mindig jött rá. Ráébresztette sok olyasmire, amit a lány nem mert, vagy nem volt képes beismerni. Például arra, hogy iránta is érez valamit. Valami olyat, amit nem szabadna. Mivel ő Stefan szereti, és nem áll szándékában elhagyni. De nem tudta tagadni, hogy Damont is szereti. Jobban, mint egy barátot.
Elena először nem akart belenézni azokba a türkizkék szemekbe, ezért a padlót nézegette. Tanulmányozta minden pontját, minden részletét. De nem hitte volna, hogy nem bír ki két percet sem anélkül, hogy ne látná azokat a ragyogó szemeket, amik csak akkor éltek, amikor Damon a lánnyal volt. Hisz mindketten tudták, hogy a férfi hogyan érez Elena iránt. Akár az életét is adná érte, csak neki ne essen baja. És ez a lánynak kifejezetten tetszett. Nem akarta kihasználni őt, próbált vele barátként viselkedni. Úgy, mint a barátja bátyjával. De ha egy ilyen férfiről volt szó, ez nem könnyű.
- Miért vagy itt? - kérdezte Damon fürkésző tekintettel.
Elena nem húzhatta tovább a pillanatot, de azért még pár másodpercig habozott. Vett néhány nagy levegőt, elgondolkozott a kérdésen, de látszólag nem tudta rá a választ.
- Őszintén? Fogalmam sincs. - mondta elhaló hangon.
Damon közelebb lépett az ágyhoz, de két lépésre Elenától megállt. Nem szólt semmit. Csak nézte a lány barna szemeit. Hosszú pillanat volt. Majd leült Elena mellé. A lány még mindig a padlót bámulta, de érezte magán a férfi pillantását. Erős kényszert érzett arra, hogy odaforduljon hozzá, de nem tette meg. Még képes volt uralkodni magán. Várt, és várt, és közben végig nézett a szobán, a régi dolgokon, ami Damon szerint mindig is giccses volt. Belátott a fürdőszobába, a tökéletesen elrendezett tusfürdőkhöz, szappanokhoz, és egyéb dolgokhoz. Valamiért a férfi rendben tartott mindent. Elena számára örök rejtély marad, hogy miért. Aztán, mikor már megjegyezte, hogy mi, hol található, kifogyott az ötletekből. Az öle már túl unalmas volt a bámuláshoz. Úgy érezte, vége. Most kell megadnia magát. De nem mert Damon szemeibe nézni. Ha azokat meglátta, mindig elfelejtette, hogy mennyire szereti Stefant. És az a türkizkék szín tekintet mindig meglátta az igazságot az ő szemeiben. Az igazságot, miszerint őt is szereti.
Lassan odafordította hozzá az arcát. De a férfi meglepően közel ült hozzá. Amint megfordult Damon szája csak pár centire volt az övétől. Elena tekintete azokra a puha ajkakra vándorolt. Túl feltűnően nézte őket. Damon a lány tekintetét kereste, ami lassan, nehézkesen vándorolt vissza a fiú kék szemeihez. De amikor Elena újra észbe kapott, megint a férfi ajkait nézte. Nem, nem nézte, hanem bámulta. Az ő ajkai vágyakozóan szétnyíltak. De nem csókolhatja meg! Mi van, ha Stefan épp akkor lépne be? Hogy is magyarázhatá el neki...?! Elena tudta, hogy most minden érzés kiült az arcára; félelem, hogy valamelyikőjüket elvesztheti, gyengédség a fiú iránt és egy kis szerelem, és nem tett ellene semmit. A lány pedig ugyanezeket az érzéseket látta Damon arcán. Megbánás, bűntudat, szeretet. Ez a három volt mind közül a legerősebb. És Elena pontosan tudta, melyiket, miért érzi. Ez alatt a fél perc alatt több is történhetett volna, de Damon tudta, hogy Elena szereti Stefant. Majd a férfi lassan hátrébb húzódott, és felállt.
- Tudod, hogy tudom, hogy most meg akartál csókolni. - mondta, miközben az ajtó felé indult. Elena nem értette, hogy tud a másik ennyi mindent meglátni benne. Ez zavarta őt. Ezért nem mert sokszor a szemébe nézni. Mert tudta, hogyha Damon meglátja azt, amit ő igazán akart, akkor túl sok olyasmi történne, amit nem szabadna megtennie. Mert Elena igazán akarta azt a csókot, de nem tehette. Hisz mit mondana ez el róla? Ő nem olyan, aki csak úgy otthagyja a fiúját a bátyja miatt. Vagy legalábbis nem szeretné, ha ezt hinnék róla. Egyelőre elég, ha ő csak akarja, és nem teszi meg.
De amikor Damon az ajtóhoz ért, Elena felpattant az ágyról. Utána akart szaladni, de a férfi megállt. Visszafordult hozzá, és várta, hogy a lány csináljon valamit. De az nem tett semmit. Ő is várt. Azt várta, hogy Damon valami oda nem illőt mondjon neki, vagy akármit, amit szokott. Hisz, ha róla van szó, akkor ezt az alkalmat nem hagyja ki. Elena erre számított. Végül megszólalt, azon az édes, mély hangján.
- Láttam rajtad. Ha nem vigyázol, akkor az arcod minden érzést visszatükröz - villantott Elenára egy halvány mosolyt.
A lány erre nem tudott mit mondani. Le nem tagadhatta, mert így volt. Ráadásul, ha most elkezdene vitatkozni Damonnel, akkor megint csak valami olyan helyzetbe kerülhetnek, amiből a lány már nem tud kihátrálni. Mert ezt már megtanulta; vele nem éri meg veszekedni.
A lány elindult felé, de nem hozzá ment. Egyszerűen kikerülte, bevágta az ajtót, és visszafordult Damonhöz, aki még csak ekkor fordult felé.
- Tedd meg!
- Mi? - a férfi értetlenül nézett Elenára, aki közelebb lépett hozzá.
- Csókolj meg! Gyerünk!
De a férfi csak nézte őt. És amikor Elena közelebb akart hozzá lépni, hogy ő tegye meg, amit mindketten akartak, Damon elkapta. Vámpírsebességgel az ajtónak nyomta, de persze csak gyengéden, hogy a lánynak az ne fájjon. Majd közelebb hajolt hozzá, olyannyira, hogy érezték egymás leheletét. Szinte egy levegőt szívtak. Elena becsukta a szemeit, és tudta, hogy a férfi ajka már csak pár milliméterre lehet az övétől. Élvezte. Tényleg élvezte. Várta, hogy Damon lépjen, de nem lépett. És akkor Elena érezte, hogy a férfi elhúzódik tőle. Nem értette, hisz ő is ugyanannyira akarta ezt, mint a lány, még sem tette meg. Elena utána kapott, de addigra már késő volt. Damon könnyedén kihátrált a helyzetből. És ez furcsa volt. De a lány azt már megtanulta, hogy ha a férfiról van szó, akkor ne lepődjön meg semmin. Most mégis meglepődött.
- Ez minden, amit akartál?
Elena hangja hitetlenkedő volt. De még csak meg sem próbálta leplezni benne a kiábrándultságot. Damon lassan emelte rá a tekintetét, mert tudta, hogy mit fog a szemeiben látni. A haragot, amiért nem tette meg azt, amit a lány szeretett volna.
- Ez minden, amit nem. - Damon kifejezéstelen hangon beszélt. Ha nem akarta ezt, akkor miért csinálta? De még mielőtt Elena belemerülhetett volna gondolkodásba, folytatta: - Te nem most akartad ezt. De látod? Most már tényleg vágysz rá.
Damonnek igaza volt. Elena még nem készült fel igazán. És addig nem is lesz felkészülve, amíg Stefannal van. Addig Damon nem lépi át a határt. Elena szerette volna, ha a férfi megcsókolja. De mindketten tudták, hogy nem lehet. Nem most, és nem így.
Damon mosolygott. Megint azt látta a lány szemében, amit akart. A vágyat arra, hogy a férfi az övé legyen. És azt, hogy igaza van. Mert valahogy mindig tudta, mi jó Elenának. Hogy tudja kényeztetni, és hogy tudja kínozni. Mert most is azt csinálta és Elena most már mindennél jobban vágyott arra a csókra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése