A rettegés városa

 A rettegés városa

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város. Minden mese így kezdődik, de ez a történet nem happy enddel fog végződni. Ebben a városban minden este rettegés szállja meg a lakókat. A szülők sötétedés után nem engedik utcára a gyerekeiket, és még ők maguk sem merik elhagyni a házukat. Bezárkóznak otthonukba, mielőtt megtörténne mindaz, amit a szüleik meséltek nekik erről a helyről - az otthonukról. 

 A nap már lemenőben volt, ami azt jelentette, hogy nem soká besötétedik. A hold már kezdett feltűnni az égen. Ez volt a végszó Thomas számára. A tizenkét éves kisfiú elindult haza. Már kívülről tudta az utat, csukot szemmel is oda talált volna. Sietnie kellett, ha nem akart fejmosást kapni az anyjától. Szerette őt, de ki nem állhatta, hogy ennyire aggódott érte. Ugyan mi baj történhetne? 

 A fiú nem siette el, lassan sétált. Nyár volt, nem akart még hazamenni. Szeretett volna csak egyetlen egyszer a szabadban maradni késő estig. De az utcák kihaltak, az emberek a függönyöket elhúzva zárkóztak be a házukba. A nap lassan teljesen eltűnt, a csillagok kezdtek megjelenni az égen. A várost beborította a tökéletes sötétség. A levegő hirtelen hűlt le, a szél csak úgy üvöltött Thomas fülébe. A fiút a hideg rázta, miközben azon töprengett, miért nem hozta el a pulcsiját.

 Lábait egyre gyorsabban rakosgatta egymás elé, ő sem akart tovább egyedül maradni. Ekkor már nem csak a hidegtől remegett. Minden zajra odakapta a fejét, a fantáziája beindult. Olyan dolgokat látott a sötétben, amik ott sem voltak. 

 És akkor lépteket hallott maga mögül. Megtorpant, nem mert hátra nézni. Félt, hogy olyasvalakit fog ott látni, akit jobb lenne, ha messziről elkerülne. A léptek nem maradtak abba. Thomas óvatosan hátra fordult. Egy férfit látott közeledni. Tömzsi alakja volt. Csak ennyit tudott kivenni belőle, a sötétség minden mást eltakart. 

 - Eltévedtél kisfiú? - kérdezte érdes hangján, ami a csendben úgy hatolt végig, mint valami trombitaszó. 

 - Nem - Thomas hangja megremegett, azt kívánta, bár otthon lehetne most a kandalló előtt, ahol biztonságban van. Becsukta a szemét, és csak reménykedni tudott, hogy amikor kinyitja, már az anyja ölelő karjaiban találja magát. De ugyanaz a látvány tárult elé, mint két perccel ezelőtt; a férfi ugyanott állt, a szél ugyanúgy süvített és ő ugyanott volt. Apró remegések futottak át a testén, amitől meg-meg rázkódott. Fekete hajába a szél belekapott és összeborzolta, de ez zavarta most a legkevésbé. Csak haza akart menni, de volt egy olyan érzése, hogy ez többé már nem lehetséges. 

 - Mit keresel itt ilyen későn? - szólalt meg az alak újra azon az érdes hangján. Bántotta Thomas fülét, de nem tehetett ellene semmit. 

 Erre a fiú nem válaszolt, mire a férfi elindult felé. Ingatag volt, már messziről érződött rajta a pia szaga. Néhány lépésenként meg kellett állnia. Thomas tudta, hogy könnyedén elfuthatna előle, de nem tette. Lábai megdermedtek, nem tudott mozdulni. Az agya lefagyott, nem volt képes gondolkozni. Csak figyelte, ahogy amaz közeledik felé. Tudta, hogy sokkal erősebb nála, ha elkapja, akkor neki semmi esélye ellene. A szülei már meséltek neki róla. Tőle féltették őt ennyire, de a fiú azt hitte, csak mese, amivel megijeszthetik. Talán jobban tette volna, ha komolyan veszi ezeket a történeteket. 

 A férfi és közte kezdett megszűnni a távolság, és Thomas tökéletesen látta az arcán az elszánt mosolyát. Tudta, hogy mit akar, de az agya még mindig nem volt működő képes. Lábai megremegtek, majdnem összeesett. Újra megcsapta az ital bűze, amit a férfi árasztott magából. Szédülni kezdett, majdnem elájult. Ekkor a férfi ellökte őt. Elterült a földön, és beverte a fejét. Kék szemeit próbálta nyitva tartani, de nagyon nehezen ment neki. Egyre fáradtabb volt, és valami meleget érzett maga körül. Lassan emelte oda a kezét, hogy megnézze, mi az. Az ujja hegyéről sötét folyadék csöpögött. Lehunyta a szemét, mert nem akarta látni többé a férfi mosolyát, amitől a hideg is kirázta. Már nem észlelt maga körül semmit, a külvilág elcsendesedett. Csak a gondolatai maradtak meg neki. El akart búcsúzni az anyjától, mert félt, hogy többé nem láthatja őt. Majd minden elhalványult, és már az sem számított, hogy egy őrült csapdájába került. 

 A pince sötét és nedves volt. Csak egy apró ablakon szűrődött be egy kevéske fény. A szobában félhomály honolt. Büdös volt és meleg, a legjobb keverék. A padlón megcsonkolódott csontok hevertek, néhányon megszáradt húscafatok lógtak. A fal fehérre volt mázolva, amit vérfoltok tarkítottak. Kezek elmaszatolt lenyomatai vésődtek bele. Próbálták ezeket eltüntetni, nem sok sikerrel. A hely bűze hányingerkeltő volt. Mintha már több éve ott rohadna valami.
 Thomas csukott szemmel feküdt a földön. Nem kellett kinyitnia ahhoz, hogy tudja, mi veszi őt körül. Nem akarta látni,  nem akarta érezni. Csak haza akarta menni az anyjához, aki mellett biztonságban érezheti magát. A hányinger kerülgette, miközben levegőt vett. Próbált minél kevesebbszer beleszagolni, mert félő volt, hogy tényleg elhányja magát.
 A föld, ahol feküdt, nedves volt. A mocsokban tapogatózott valami száraz után, amivel letörölheti magáról a koszt. Mivel nem talált semmit, úgy döntött, körülnéz. Kinyitotta a szemét. Mikor meglátta, hogy amiben feküdt az nem víz, hanem vér, öklendezni kezdett. Pólója átázott, a haja összeragadt a vörös folyadéktól. Nem sok időbe telt rájönnie, hogy az a saját vére. Beverte a fejét, mikor el akart menekülni az őrülttől, valószínűleg akkor szerezte a sebet.
 Csak ekkor tudatosult benne igazán, hogy csapdába került. Fel akart állni, de nem tudott. Jobb lábát egy bilincs szorította, ami egy lánchoz volt erősítve. Körbenézett a helyiségben, de nem volt semmi más ott, mint csontok és vér. Ekkor jött rá, hogy a szag, ami ott terjengett, hullaszag volt. Újra öklendezni kezdett, amikor belegondolt, hogy hány embert kínozhattak és ölhettek itt meg. Talán a földön a vér nem csak az övé, hanem a többi gyereké, akik itt vesztették el az életüket. És ő lesz a következő.
 Halk nyikordulást hallott, majd az ajtó irányába nézett. Egy részeges alak tántorgott le a lépcsőn. Meg kellett kapaszkodnia, hogy ne essen el. Thomas már messziről megérezte rajta a pia szagát, ami a hullaszaggal keveredve valami olyasmit alkotott, amitől bárki képes lenne ott helyben elájulni. A férfi egyenesen felé indult. Úgy tűnt, egy kést tart a kezében. Thomas a lehető legmesszebb húzódott tőle, de a lánc nem engedte, hogy elmeneküljön. Összekuporodva ült be az egyik sarokba. Térdeit felhúzta és karjaival átölelte. Fejét próbálta beletemetni, de még így is látta, ahogy a férfi közeledik hozzá. Hajánál fogva megemelte a fiú apró testét, ezzel lábra kényszerítve őt. Thomas térdei remegtek, ha a férfi nem lett volna részeg, talán észrevette volna. A fiú halkan felnyögött a fájdalomtól. Még mindig érezte a fején az esés nyomát. Az alak elengedte őt, ami hiba volt. Majdnem összeesett félelmében. Csak a fal támasztotta meg őt. Ekkor a férfi megsimogatta a fiú állát, majd végig húzta a sebhelyes ujját a nyakán.
 - Szép gyerek vagy, ugye tudod? - szólalt meg az érdes hangján. Zavarta Thomas fülét, de korántsem volt olyan rossz, mint a pia szag, ami áradt a szájából.
 A fiú nem válaszolt, amitől a férfi dühös lett. Felpofozta őt, de a kést nem használta. Thomas lehetőséget látott. Kirúghatta volna a szabad lábával a fegyvert a kezéből, de ahhoz túlságosan félt. És a lánccal nem tudna mit kezdeni. Először meg kell szereznie a kulcsot. Lehetőleg még mielőtt meghal.
 A férfi hátat fordított neki, és kisétált a pincéből. Egyelőre megúszta. Bár nem tudhatja, mennyi ideig akar vele játszadozni.
 Éjszaka Thomas semmit nem aludt. Félt, hogy a fogva tartója meglátogatja. Végig a sarokban kuporgott. Nézett valamit, amit csak ő látott. Szeméből könnyek folytak. Próbált gondolkozni, de nem tudott semmilyen ésszerű tervvel előállni. Csak a családjára tudott gondolni, és arra, hogy miért nem ment haza időben? Miért nem hallgatott az anyjára? Akkor most nem kellene az életéért könyörögnie, hanem boldogan játszadozhatna a barátaival. Mindent elrontott.
 Másnap a férfi újra meglátogatta őt, de ezúttal kés nélkül. Ez Thomas számára kicsit megnyugtató volt, de még így is remegett a lába, ahogy közeledni látta őt. A szobában félhomály uralkodott, de azon keresztül is észrevette a gonosz mosolyt az arcán, ami mindig ott ült, soha nem fagyott le onnan.
 - Jól aludtál? - Thomas nem értette, miért tesz úgy, mintha ez tényleg érdekelné. Ahogy beszélt, látta az elrohadt fogait a szájában.
 - Hagyjon békén - mondta a fiú elfordítva az arcát. Nem vett levegőt, nem akarta tovább érezni ezeket a szagokat. Friss levegőre vágyott, és ételre. Vagy legalább egyetlen pohár tiszta vízre.
 - Én próbáltam kedves lenni, de nem hagytál más választást.
 Thomas felvonta a szemöldökét. Még hogy kedves... De utána a többi szava is eljutott a tudatáig. Ekkor a férfi elővette azt a kést a zsebéből, ami tegnap is nála volt. Vérfoltok tarkították, mint minden mást itt. Felemelte a fegyvert, és egyenesen a torkának szegezte. Thomas érezte a szúrást, ahogy végig húzza

azon. Melegség öntötte el, ahogy az élethez szükséges nedv elkezd folyni a sebből. A fiú érezte, hogy egyre gyengül. Már alig állt a lábán, de még mielőtt összeesett volna, a férfi megragadta a hajánál fogva, és vonszolni kezdte. Végig húzta őt a vérben a csontok között. Ennél mocskosabb már nem is lehetett volna. De most ezzel nem törődött. A kezét a nyakára tapasztotta, hogy lassítsa a vérzést, de túl gyenge volt. A következő pillanatban a férfi a már eszméletlen testét vonszolta maga után.
 Amikor észhez tért, mindkét keze le volt kötve és nem tudott mozogni. A férfivel találta magát szemben, aki ugyanolyan gúnyosan mosolygott, mint mindig. Thomas szája le volt ragasztva, így beszélni sem tudott, bár a félelemtől egy hang sem jött ki a torkán. Próbált kiszabadulni a csapdából, de nem tudott. A férfi ennél ügyesebb - és valószínűleg gyakorlottabb is - volt.
 A fiú érezte a kés hegyét a hasánál. A férfi egyre feljebb húzta. A nyomában a vér kiserkent a bőre alól, majd széles sávban hagyták el az apró testét. Thomas annyi vért vesztett már ekkorra, hogy talán állni is nehezére esne.
 De a férfi nem állt meg. Egyre több helyen vágta meg őt. Kezdett homályosulni a látása, újra eszméletét fogja veszíteni, ha nem hagyja rá. Thomas már annyi helyen vérzett, hogy azt tíz ujján sem tudta volna megszámolni. Az utolsó, amire emlékezett, az a bizonyos gúnyos mosoly volt.
 Majd a férfi felemelte a kezét, benne a késsel. Egyenesen a fiú szíve felé mutatott. Egy utolsó lendítés és a falat tökéletesen vörös vér mocskolta be, ami a fiú halálának nyoma marad mostantól mindörökké.