Halhatatlanságra ítélve
A sötétben lapultam, és vártam valakire, aki gyanútlanul betéved ide. A fal mellől mindent és mindenkit láttam, és ők nem vehettek észre. De egyelőre nem volt itt rajtam kívül senki. Egy tücsök ciripelését hallottam nem messziről. Tökéletes társaság.
Éreztem, ahogy szemfogaim kihegyesednek minden apró zajra, megvágva ezzel alsó ajkamat, amiből óvatosan vér kezdett el szivárogni. Pár másodperc múlva már a nyoma sem volt a sebnek. Meggyógyult, de a következő pillanatban újra megvágtam magam. Már órák telhettek el, mióta itt vagyok, de én türelmesen vártam.
Majd valaki belesétált a csapdámba. Ő még nem tudta, hogy ez lesz az utolsó útja.
Vártam, hogy elnyelje a sötétség, ahogy egyre beljebb ért a sikátorban. Sötét haja szinte tökéletesen beleolvadt a környezetébe, amin a ruhája sem segített sokat. Egy átlagos ember ezt nem vehette volna észre. De én nem voltam átlagos.
Mögé kerültem, majd együtt mozogtam vele. Testem szinte hozzáért az övéhez, éreztem, ahogy árad belőle a meleg. Egybesimultam az árnyékával, így nem vehetett észre. Ha lehetséges, fogaim még hegyesebbek lettek. Éreztem, a vérének illatát. Tudtam, hogy már csak pár másodperc választ el attól az éltető folyadéktól. Haja nyakába lógott. Beleszagoltam a levegőbe, amiben az ő édes illata terjengett. Erre a nő megtorpant. Éreztem, hogy lélegzete elakadt. Szíve egyre hevesebben dobogott. Apró remegések futottak végig a testén. Lassan fordult meg, mire szembe kerültem vele. Körülbelül fél fejjel voltam nála magasabb, de így is erőlködnie kellett, hogy fekete szemembe nézhessen. Éreztem a félelmét, ami barna tekintetéből csak úgy áradt. Hihetetlen sebességgel ragadtam meg és nyomtam a falhoz. Nem akartam, hogy jobban fájjon neki, mint amennyire muszáj, de azt sem, hogy észrevegyenek.
Már épp lecsapni készültem, amikor egy sikítást hallottam. Nem a nő torkából jött, talán pár saroknyira innen történt valami. Egy kocsi fékezett, mintha neki ment volna valaminek. És akkor a vér émelyítő szaga csapta meg az orromat. Már messziről megéreztem, összetéveszthetetlen volt. Nem tudtam uralkodni magamon. A nőre néztem, majd a torkára, ami csak úgy csábított, de a testem nem ezt akarta. Pár másodperc múlva már ott sem voltam. Annyit még érzékeltem, hogy a nő összeesett, de nem érdekelt. Most az egyszer megúszta.
Követtem a vér szagát, és körülbelül három másodpercbe telt megtalálnom a baleset helyszínét. Jól sejtettem; egy kocsi elütött egy lányt. A sofőr kiugrott az autóból, aminek látszólag nem lett semmi baja, ellentétben a földön fekvő, eszméletlen lánnyal. A férfi odarohant mellé, ébresztgetni próbálta, de az semmire sem reagált. Körülöttük pár nézelődő állt, talán néhányan a lány barátai közül valók. Mindenkinek rettegés ült ki az arcára. A sofőr reménytelenül pofozgatta azt a szerencsétlent. Odasétáltam a már félig halotthoz. Megnéztem a pulzusát. A szíve még dobogott, de csak nagyon gyengén. Szemei csukva voltak, arcát véres foltok tarkították.
Jobban megnéztem a sebesültet. Szőke haja szétterült a földön, néhány helyen véres lett. Nagyon szép volt, ezt el kellett ismernem. Kisimítottam arcából a kósza tincseket, közben éreztem, hogy mindenki engem bámult. De velük nem foglalkoztam. Sürgősen el kell látni a sebeit!
És valami hirtelen jött felindulásból a karjaimba vettem a lányt. Óvatosan emeltem fel törékeny testét, és csak akkor vettem észre, hogy lábai lehetetlen szögben álltak. Mindkettő eltörhetett. A szíve egyre lassabban és gyengébben vert. Tudtam, hogy ezt nem élheti túl.
A karjaimban a lány lassan már élettelen testével indultam el. A sofőr próbált megállítani, de nem tehetett semmit. Sokkal erősebb voltam nála. Az egyik sarkon befordulva gyorsabb sebességre kapcsoltam. Egy átlagos ember nem láthatott volna meg minket. Róttam az utcákat, minél hamarabb biztonságos helyre kellett vinnem őt. Egyre erősebben éreztem a vére illatát, amitől kissé elbizonytalanodtam. Meg kellett állnom egy pillanatra. De a lány már alig élt, nem hezitálhattam tovább.
Mikor hazaértem, óvatosan tettem le őt az ágyamra. Pulóveremet átáztatta a vére, amitől minél hamarabb meg akartam szabadulni. Ledobtam a sarokba. Tudtam, hogy ezt többé már nem veszem fel. Beleharaptam a saját kezembe, két aprócska sebet ejtve ezzel magamon, amiből lassan kezdett el folyni a vér. A lány szájához nyomtam.
- Igyál - suttogtam, mire erőtlenül a kezemre tapasztotta az ajkait. Majd egyre erősebben kezdte szívni az ereimben található folyadékot.
Pár perc múlva elvettem tőle. Éreztem, hogy gyengülök. Neki ennyi elég lesz a gyógyuláshoz, meghalni már nem fog.
Felkeltem az ágyról, majd az ajtót becsukva kisétáltam a szobából. Csináltam egy teát, amiről tudtam, hogy nincs szükségem rá, de le kellett foglalnom magamat egy kis időre. Csak ameddig felébred.
Ránéztem az órára. Lassan hajnali három volt. Nem soká felkel a nap. Az ablakokon elhúztam a sötétítőket, elzártam minden fényforrást, majd lefeküdtem a kanapéra. Nincs szükségem alvásra, de úgy éreztem, most nem fog megártani.
Nem sokkal később, mikor magamhoz tértem, egy aprócska fénysávot láttam a fejemtől nem messze elhúzódni. A szálló por tökéletesen kivehető volt a levegőben. Felkeltem, majd megigazítottam a függönyt. A fény megszűnt. Már délután volt, nem sokáig kell itt maradnom.
Ekkor eszembe jutott a lány. Elindultam a szoba felé, ahol hagytam, de a konyhából csörömpölés hallatszott. Ő volt az. Épp egy szendvicset próbált magának csinálni.
- Jó reggelt... - hangom bizonytalan volt, nem tudtam, hogy reagál majd.
Hirtelen fordult hátra, még a látványába is beleszédültem.
- Tessék?! - kérdezte hitetlenkedve. - Hol vagyok? És mi történt velem? Miért érzem ilyen furcsán magam?
- Nyugodj meg! Mindent elmondok.
A lány letette a kezében lévő kést, majd újra rám nézett.
- Ki vagy te? - Tekintete szúrós volt, de nem hátráltam meg.
- A nevem James. Te pedig majdnem meghaltál.
- Hogy mi van?! - Hosszú lesz ez a nap, úgy érzem.
- Baleseted volt, egy kocsi elütött az éjszaka. Én csak megmentettelek.
Csak ekkor vettem észre, hogy a lánynak kék szemei voltak, haja pedig a derekáig ért, ami néhány helyen összegubancolódott, és ruhája még mindig véres volt.
- Miért fáj ennyire a fejem? - Kezeivel a halántékát kezdte masszírozni. - És mi ez a...? - szagolt a levegőbe. Én is éreztem, ez vér volt.
- Ne... Ne, ne, ne, ne!
Talán túl sok vért adtam neki, és kezd átváltozni? Az nem lehet, csak annyit ivott, amennyire szüksége volt. Hacsak nem halt meg időközben.
Közelebb mentem hozzá, mire próbált elhúzódni. Alaposabban megnéztem. Pupillái kitágultak, alig látszódott már a szeme kékje.
- Most mi bajod? - nézett rám, mire én elhúzódtam tőle.
- Huszonnégy órán belül táplálkoznod kell.
- Pont ezért akartam készíteni egy szendvicset.
Megráztam a fejem, mire kérdő pillantást vetett rám. - Emberi vért kell innod, különben meghalsz.
- Felkészültél? - suttogtam. Egy sikátorban voltunk, már rég besötétedett. Ugyanazon a helyen lapultunk az árnyékban, mint én előző este.
- Nem vagyok benne biztos. - A mondat végén felnyögött. A fogai kezdtek kihegyesedni, ami olyan érzés egy új vámpírnak, mintha ki akarnák őket rántani a helyükről. Az ereim égtek, már pár napja én sem táplálkoztam.
- Ott! - mutattam az utca bejáratára. Egy alak közeledett, aki tökéletes célpont lehet.
- Siess! - mondta fájdalmasan Alex. Tudtam, hogy hatalmas kínokat kell most átélnie.
A fickó után osontam. Hátulról rávetettem magam, mire ő elterült a földön, és beverte a fejét. Még eszméleténél volt, mikor a fogaim a torkán két apró sebet ejtettek. Elkezdtem inni a vérét, de Alexnek nagyobb szüksége volt rá. A lány a férfi nyakára tapasztotta a száját és mohón kezdte el szívni. Mikor végzett, otthagyta az élettelen testet a földön, és elindult.
- Hová mész? - kiáltottam utána.
- Keresek még - válaszolta egyszerűen, és a következő pillanatban már nem láttam őt.
Hangosan fújtam ki a levegőt. Sosem volt még tanítványom, nem tudtam, hogyan kell velük bánni. Biztos voltam benne, hogy leleplezne minket, ezért vele kell lennem, de nem tudtam, hová ment. Szemeimet forgatva indultam el megkeresni őt.
Nem tartott sokáig megtalálnom. Épp egy nőt próbált leteríteni, nem sok sikerrel. Elindultam feléjük, mire a nő egy hegyes tárggyal a kezében támadt rá. Vámpírsebességre kapcsoltam, de az idegen kicselezett. Nem tudtam, mi lehet ő. Abban biztos voltam, hogy nem ember, azok nem tudnak kitérni ekkora sebesség elől. Majd a karó Alex felé repült. Mindent lassítva láttam, a lányt, a nőt, én pedig nem tudtam közbe lépni. Lábaim ledermedtek, mikor rájöttem, hogy ez egy vámpír vadász.
Végül Alex nem tudott kitérni a karó elől. Egyenesen a szívébe szúródott, és ekkor már nem tehettem semmit. Elterült a földön, arca eltorzult a fájdalomtól. Újra láttam magam előtt megtörténni a balesetet. Szemében fájdalom tükröződött, haja szétterült.
- Legközelebb vigyázz, kivel kezdesz ki - mondta a vadász, majd hátat fordított és elment. Én továbbra sem tudtam megmozdulni, csak remegő ajkakkal figyeltem, ahogy az első tanítványom meghalt. Mellkasából a karó az ég felé nézett, ahol a csillagok ragyogtak. Alex meghalt, én pedig tehetetlen voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése