A teljes kinézetet köszönöm Blue-nak!

2013. április 15.

Bűnös gyűlölet

 Bűnös gyűlölet

Az éjszaka csendes volt és meleg. Sötét felhők gyülekeztek az égen, amik eltakarták a csillagokat. A hold próbálta átverekedni magát rajtuk, de esélye sem volt. Az utcákon tökéletes csend uralkodott. A tücskök is elhallgattak, semmi sem hallatszott. A lámpák fénye kialudt, néhány is csak óvatosan pislákolt. Az ablakokon a redőnyök le voltak húzva, nem szűrődött ki semmi. Mindent elnyelt a sötétség.
A viktoriánus házak, amik az ember fölé tornyosultak, barátságtalanul álltak a helyükön. Az oszlopokkal és hatalmas ablakokkal mindenkit elijesztettek a közelből. A fák árnyéka, ha lehet, most még sötétebb volt. Bárki meglapulhatott az egyik bokorban, senki sem vette volna észre.
 Alex pontosan így tett. Az egyik rózsaszínre mázolt falú ház előtt bujkált, ami most szürkének tűnt. Meghúzódott egy árnyékban, ahol úgy érezte, biztonságban lesz addig, amíg arra szüksége van. Türelmesen várt, talán több óra is eltelhetett már sötétedés óta. Hűvös, őszi szél fújt be a ruhája alá, a dzseki sem védte meg tőle. A hideg végig futott a hátán, mire a fiú megborzongott. Tarkóján felálltak a pihét, de nem törődött velük. Csak a feladatára koncentrált, és arra, hogy minél gyorsabban el tudja végezni. Nem szerette volna, ha mások is tudomást szereznek róla, hiszen akkor nagy bajba kerül.
 Egy kést szorongatott, a tenyere csak úgy izzadt. Keze görcsbe állt, mire lazított a szorításon. Lábai zsibbadni kezdtek már nem először. De nem foglalkozott vele, a célját tartotta szem előtt. Most az mindennél fontosabb volt. Hirtelen a hideg szél az arcába fújt, mire újra megborzongott. Szinte már kezdett hozzászokni. Egy kutya vonyítására lett figyelmes, ami nem messziről hallatszott. Felnézett az égre, de még most sem látta igazán a holdat. Egyetlen kör alakú fényfolt jelezte, hogy ott van valahol. A felhők továbbra is eltakarták azt.
 Majd Alex úgy érezte, eljött az idő, ideje lesz lépni. Nem tudta, hogy mivel találja majd szemben magát, de minden eshetőségre volt egy terve. Nem történhetett olyan, amire ő nem számított volna. Előbújt a rejtekéből, de továbbra is próbált láthatatlan maradni. Körbenézett, de nem látott senkit a közelben. Tökéletes időzítés.
 Elindult a bejárati ajtó irányába. Tudta, hogy a lábtörlő alatt van egy pótkulcs, így könnyen bejutott a házba. Lassan fordította el a kilincset, próbált hangtalan maradni. Tudta, melyik szobát hol találja, könnyen kiigazodott. A nappali felé vette az irányt, ahonnan hangok szűrődtek ki. A sötétben a falhoz lapulva jutott el az ajtóig, majd meglátta őket: Briana, a lány, aki az életénél is többet jelentett neki, és Adam, a legjobb barátja ültek a kanapén. Adam átölelte a lányt, miközben valami hülye filmet néztek a tv-ben. Ekkor a fiú agyát elöntötte a düh. Szíve belesajdult a látványba, de gyorsan túltette magát rajta. Fontosabb dolga volt.
Alex tudta, mit kell csinálnia. Csak egy áramszünetre volt szüksége, semmi többre. Tudta, hol találja a kapcsolókat. Visszafordult, az ellenkező irányba indult el. A fürdőszobában kellett lennie. Óvatosan arrébb húzta az apró, fehér szekrényt, ami a sarokban lapult. Mögötte egy fém ajtót talált, tökéletesen hozzásimulva a falhoz. Lekapcsolta az áramot, és az összes fény elhalt a házban. Hangokat hallott, majd valaki elindult a fürdőszoba irányába. Az ajtó mögé állt, senki sem vehette észre. A zseblámpa fénye szűrődött be, majd megjelent egy női alak. Alex csak nagyon halványan érzékelte, hogy az Briana volt. Kezében a kést szorongatva elindult utána.
 - Briana! - suttogta a fiú. Tudta, hogy ez elég lesz arra, hogy a lány észrevegye őt és megforduljon. Csak pár centiméter lehetett közöttük.
 A lány megtorpant, visszatartott lélegzettel várt. Hirtelen fordult hátra, és sikítani akart, amikor meglátta Alex vérszomjas arcát. A fiú elkapta, a kést a torkának szegezte. Agya zakatolt, miközben a fegyver egyre erősebben nyomódott a bőréhez.
 Egyetlen mozdulat és vége. Nem kell többé szenvednünk.
 A következő pillanatban Briana nyakából ömlött a vér. Alex elengedte a testét, ami élettelenül hullott a padlóra, tompa puffanást hallatva. A fiú beleszagolt a levegőbe, amiben a vér émelyítő szaga terjengett. Megbabonázva állt a lány holtteste mellett, míg az lassan elvérzett.
 Magára nézett. A ruhája vörös lett, de nem érdekelte. Újabb lépteket hallott, de túl közelről ahhoz, hogy elmenekülhessen. Adam zseblámpája tűnt fel először, majd a fiú alakja követte azt. Amint meglátta a lányt a földön feküdni, kikerekedett szemekkel kezdett el rohanni. Alex tudta, hogy felismerte őt. Utána indult. A konyha felé vette az irányt.
 Amikor utolérte, egy fiókban kotorászott, de eredménytelenül. Alex a kést egyenesen maga előtt tartva rontott neki, de a fiú elugrott előle. Nekicsapódott a konyhapultnak, a lámpája pedig elrepült. Olyan szögben érkezett a földre, hogy bevilágította az egész helyiséget. Az asztalon egy pohár volt, amiben megremegett a víz. Adam felállt, majd újra futásnak eredt. A lámpa továbbra is a padlón hevert, de egyikük sem foglalkozott vele. Alex rohanni kezdett, az oldalával meglökte az asztalt, mire a pohár felborult. A házban csend honolt, csak egy óra ketyegése hallatszott.
 De a fiú tudta, hol keresse őt. A lépcső felé vette az irányt. Hallotta Adam lihegését és követte őt a tetőre. A fiú próbálta felülről lefogni a kijáratot, de Alex hajthatatlan volt. Erősebben próbálkozott, mire ellökte őt, aki olyan erővel csapódott a földre, hogy a fiú is beleremegett. De túlélte az esést. Alex elindult felé, mire Adam felállt, és újra menekülni kezdett. A tetőt erkély vette körül. A deszkák néhány helyen rohadni kezdtek, és Adam nem tudott tovább futni.
 - Miért csinálod ezt, haver? Legjobb barátok voltunk! - fordult szembe Alexszel. Hangját felemelte, de akárhogy próbálkozott, már beletörődött a sorsába. Tudta, hogy ebből a helyzetből nincs menekvés.
 - Elloptad a barátnőmet! Tudtad, mennyire szerettem! - kiáltotta a fiú.
 - Már akkor engem szeretett, mikor még együtt voltatok!
 Alex szemébe ekkor könnyek szöktek. Érezte, hogy víz hullik rá. Szakadni kezdett az eső. Pár perc leforgása alatt mindketten eláztak. Az Alex arcán végigfolyó víz keveredett a könnyeivel. Keserű, fájdalmas könnyek voltak, olyanok, amiket az ember legnagyobb bánatában hullajt.
 - Cseszd meg, Adam! Egy rohadt szemét vagy! - majd Alex rohanni kezdett felé. Adam nem hátrált meg, csak felnézett az égre. Az eső még jobban esni kezdett, a fiú pedig nem sokára már a földön hevert. Alex egyenesen a mellkasába szúrta a kést. Száján vér kezdett el ömleni, miközben élet-halál között lebegett. - Cseszd meg - mondta Alex, immár sokkal csendesebb és nyugodtabb hangon, majd még egyszer beleszúrta a kést a fiú testébe. Aztán újra megtette és újra. Végül már semmi sem maradt belőle.
 A fiú kezét vér mocskolta be, amit az eső pár pillanat alatt el is tüntetett. Adam többé már nem fog felkelni. A tető vérben úszott, ami a ház oldalán kezdett lefolyni. A víz minden nyomot elmosott. Alex biztos volt benne, hogy a bűntudat nem fogja emészteni emiatt. Egy éjjel leforgása alatt elveszítette azt a két személyt, akit nem rég még mindennél jobban szeretett. Lassan hagyta ott a házat, ahol a tragédia történt, de közben mosolygott. Két életnek vetett véget, két ember halt meg az ő keze árán, mégis boldogság öntötte el. És közben az óra ketyegett tovább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése