Vihar előtti csend

Sziasztok! Ezt a novellát egy versenyre írtam, de gondoltam megosztom veletek is:)

 Cole Ackerman az ablakban ülve bámulta a villámokat, amik egyre közeledtek hozzá. A vihar jellegzetes illata lengte körbe az egész várost, amire egy ideje már sötétség borult. A hatalmas mennydörgéseket sziréna szakította félbe néha. A villámok csak úgy cikáztak az égen, fényük mindent beragyogott pár másodperce. A házakban csend honolt, csak a vihar közeledte hallatszott. Csak Cole várta, hogy elérkezzen. A gondolataiba merülve már nem is figyelt arra, hogy az anyja és az apja újra veszekedni kezdtek. Megtanulta elnyomni magában a kiabálást, és nem arra figyelt, hogy a szülei mit vágnak egymás fejéhez. Elcsattan egy-két pofon, felborul néhány szék, aztán megint nem szólnak egymáshoz egy hétig, amikor mindent előröl kezdenek. A tizenhat éves fiú már megszokta. Náluk ez sosem volt máshogy. A szomszédok felhagytak a fenyegetőzéssel, már csak egy szokásos vasárnap estének számított, amikor Cole anyja duzzogva csapja be a bejárati ajtót és elrohan valahova.
 De a zajok egyre erősödtek. A fiú nem tudta tovább kizárni őket. Mikor az Hoyt Ackerman, az édesapja üvöltése mindent felülmúlt, becsukott szemmel ült még pár másodpercig az ablakban. Egy erős fuvallat kócolta össze a haját, mire megborzongott. Becsukta az ablakot, amivel mindent elnémított maga körül. Haja óvatosan hullott a szemébe, majd leült az íróasztalához. Nem hallotta már a szülei kiabálását, minden elcsendesedett. Vége volt. Eddig tartott a szokásos veszekedésük, ami kicsit megnyugtatta Cole-t.
 De a zárt ajtón keresztül meghallott valamit. Mintha valaki sírna. Halkan felállt a kényelmetlen székből, és a szoba sötétjében lassan vánszorgott el az ajtóig. A zár kattant egyet, majd Cole résnyire nyitotta. Apja keserves zokogása hallatszott. Nem akart vele foglalkozni, nem akarta tudni, hogy mi történt, mégis valami arra késztette, hogy nézze meg.
 Hoyt Ackerman a nappali kanapéján ült teljes magányában. Arcát tenyerébe temetve könyökölt a térdén, észre sem véve fiát, aki abban a pillanatban sétált be a szobába. A hold fénye óvatosan világította meg a férfi testét, aki Cole óvatos köhintésére felnézett. Szemét könnyek égették, arca feldagadt.
 - Megmagyarázom - kezdte Hoyt, de a fiú semmit sem értett. Aztán meglátta a földön heverő anyjának ájult testét. A szőnyeg sötét árnyékba borult mellette. Cole odarohant, míg az apja próbálta megakadályozni, de a fiú ellökte magától. A nő nem lélegzett, Cole nem találta a pulzusát. A fiú kezére meleg folyadék tapadt. Az anyja élettelen teste mellett görnyedt fájdalmában, miközben az apja próbálta megnyugtatni.
 A fiú fekete haja eltakarta a szemeit, amiből könnyek törtek elő. A fájdalom sós könnyei voltak, gyűlölet és bosszúvágy kavargott benne az apja iránt. Ökölbeszorította kezeit, próbálta megnyugtatni magát, ordítani akart, kiabálni, eltűnni onnan. De ez nem ilyen egyszerű. Bosszút akart állni. Tudta, hogy az apja tehet mindenről. A szeretetnek nyoma sem maradt a testében. Mindent gyűlölni kezdett, mindent, ami körülötte volt.
 De mégiscsak az apjáról volt szó. Nem maradt már senki más, akire számíthatna. Szüksége volt rá, egyedül nem tudott boldogulni.
 A fiúban a jó és a rossz vívott egymással. Nem tudta, mihez kezdjen. Egyszerűen nem látta értelmét semminek. Aztán az anyja arcára nézett, ami egyre sápadtabb lett. Ajkairól elszállt az élet utolsó lehelete is. Szemei félig nyitva maradtak, a látvány félelmetes volt. Cole érezte, hogy a rossz felülkerekedik rajta. Elárasztja az egész testét. Ajkai gonosz mosolyra húzódtak, szemében felragyogott a láng. Pusztítani akart, tombolni, bosszút állni az apján, amiért ezt tette az egyetlen személlyel, akit még egy kicsit szeretett.
 Lassan felállt, az apja elhúzódott tőle. Hoyt szemeiből félelem tükröződött. Megijedt a saját fiától, aki óvatos léptekkel közeledett a konyha egyik fiókjához. Kivett onnan egy M9-est, majd az apja felé fordult.
 - Fiam, tedd azt le! - ordította a férfi, amivel még inkább felhúzta Cole-t. A fiú felemelte a fegyvert, és egyenesen Hoyt felé tartotta. - Cole, ne hülyéskedj! Nem szándékosan tettem ezt az anyáddal, baleset volt! Üljünk le, nyugodjunk meg, és majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle - mondta tökéletes rémülettel az arcán.
 Cole leeresztette a kezét, amitől az apja hatalmas sóhajtás kíséretében közelebb lépett hozzá, és magához húzta.
 - Minden megoldódik valahogy - mondta nyugtatásként. Cole érezte az apja szívverését, a férfi még mindig ideges volt.
 A fiú visszaölelte az apját. Talán tényleg minden rendben lesz. Teljes magányban fog élni. Senki sem maradt, akire számíthatna. Az apja egy gyilkos.
 - Úgy legyen - mondta rezzenéstelen hangon, majd egy dörrenés hallatszott. A fegyver elsült, golyót eresztve az apja fejébe. A vér bemocskolta a fiú arcát, a férfi pedig tompa puffanással esett össze a padlón. - Már minden rendben lesz - mondta ki hangosan a gondolatait, majd saját maga felé fordítva a fegyvert, meghúzta a ravaszt.