A lány és a farkas

A Piroska és a farkas története - más, mint ahogy eddig ismerted.

Az erdőre ijesztő félhomály telepedett. A nap még tompán ragyogott az égen, de a fák sűrűsége elzárta a fény útját. Néhány levél magányosan hullott le a földre, ahol aztán elszáradva vált egyenlővé azzal. A sűrű aljnövényzet tökéletes lakhelyet adott az állatok számára, akik ritkán jöttek elő búvóhelyükről. Minden üresnek tűnt, csak a fák ijesztő alakja látszott. Senki sem merészkedett arra.
Aznap valaki mégis megzavarta az ott uralkodó csendet. Piros ruhája nem illett az erdő képébe. Lábait kapkodva haladt előre, de a cserjék lelassították. A széltől kipirosodott arca tökéletes volt. Bőre hófehér, melyet oldalról kapucni takart. Kék szemei fagyosan csillogtak, aranyszőke haja csak néhány helyen fedte fel magát a kabát alól. Piros ruháját a szél tépte, gyönyörűen lobogott a lány háta mögött. Kezében egy kosárral próbálta minél sietősebbre venni a lépteit.
Hangok hallatszottak néhány ág megreccsent. A lány megtorpant félelmében, nem mert körülnézni. Fülelt kicsit, majd lassan elindult. Egyre szaporábban lépkedett, nem akarta megvárni, hogy kiderüljön, mi volt a hang tulajdonosa. Néhány perc múlva megállt az egyik fánál pihenni. Kezdett sötétedni, már csak foltokat látott. A fák ijesztő alakja nem nyugtatta meg őt, még idegesebb lett. Szíve hevesen vert, mintha csak azt hallotta volna. A feje lüktetett, homloka tűzforróvá vált. Sietnie kellett.
Egy alakot látott megmozdulni az egyik fa mögött. Hirtelen megállt, odakapta a fejét, de nem látott semmit. Futni kezdett, de lába beleakadt az aljnövényzetbe. Kezét felhorzsolta az egyik fa, majd kicsúszott alóla a talaj. A földre esett, amitől újabb sebeket szerzett. Kezébe erős fájdalom nyilallt, majd sötét folyadék kezdett el folyni onnan. Vér szaga csapta meg az orrát, amitől hányingere lett, de tovább kellett mennie.
Felkelt a földről, ruháját sáros foltok tarkították. A kosarát elejtette, de nem foglalkozott vele. Újra elindult, de a fák sűrűjéből kirajzolódó egy alak megállította. Mancsok tűntek elő, majd egy fej, ami kétszer akkorának tűnt, mint a lányé, és végül egy hatalmas test. A piros ruhás minden bátorsága elpárolgott, ahogy a farkas előtte állt. Sötétszürke bundája szinte ragyogott a félhomályban. A lányt elöntötte a csodálat és halálfélelem érzete. A farkas fekete szemei kíváncsian fürkészték őt. A lány nem mert levegőt venni, félt, hogy elűzi a fenevadat, de az meg sem mozdult. Szája előtt párafelhő gomolygott, állkapcsát görcsösen szorította össze. A piros ruhás tett egy lépést hátra, mire a farkas felmordult. Kivillantotta fehér fogait, amik szinte világítottak a sötétben. A lány megremegett, lábai elgyengültek. A hideg futkosott a hátán, tarkóján felálltak a pihék. Arany tincsei a szemébe hullottak, de nem merte őket eligazítani onnan. Nem tudta, mitől félt jobban, hogy a farkas megöli, vagy hogy elijeszti azt?
A lány még mindig akadozva vette a levegőt, szíve hevesen vert. Érezte, ahogy az ereiben száguldozik a vörös folyadék. Ekkor a kezébe belenyilallt a fájdalom, eszébe jutott a seb, amit akkor szerzett, mikor elesett. Reflexszerűen nézett le a kezére, amit sár és vér mocskolt be. Ujjai remegtek, a seb mélyebb volt, mint azt először hitte.
A farkas közelebb lépett, mire a lány hátraugrott. Feszülten figyelték egymás mozdulatait, mindketten rettegtek a másiktól. A lány mégis érzett valamit. Kezdte elfelejteni, hogy a farkas képes lenne akár erőfeszítés nélkül széttépni őt. Már nem a ragadozót látta, amikor a szemébe nézett, hanem egy gyönyörű állatot. Csodálta a félelemkeltő külsejét.
Valamilyen érzelemtől vezérelve felemelte a kezét, egyenesen a farkas felé nyúlt. Az nem ijedt meg, nem húzódott el. De nem a lány nem ért hozzá. Várta, hogy az állat lépjen közelebb. Fekete szemébe bámult. Látta benne a tüzet, és még valamit, de az olyan gyorsan tűnt el onnan, hogy nem volt ideje jobban megfigyelni. A farkas szemei elvarázsolták, a megnyugvás hullámai öntötték el. Hatalmába kerítette az állat tökéletes külseje.
A farkas hangosan fújta ki a levegőt, szája előtt párafelhő gomolygott. Valami megreccsent a távolban, mire a lány felkapta a fejét. Csak akkor vette észre, hogy mennyire besötétedett. A hideg, téli szél az arcába csapott, kapucniját lefújva a fejéről fedte fel az arany hajtömeget. Köd borult az erdőre, egyre homályosabban lehetett látni. A fák alakjai most még ijesztőbbnek hatottak. A lány szíve hevesen kezdett verni, mire valami megdöbbentőt tapasztalt.
- Ne félj! – mondta egy mély, dörmögő hang. A lány a farkasra nézett, akinek szeméből áradt valami megnyugtató, amitől elálmosodott.
- Tudsz beszélni? – nézte továbbra is az állatot, aki csak elfordította fejét. A lány pislogott párat, majd úgy döntött, csak képzelte az egészet.
- Gyere! – hallotta újra a hangot, ami most sokkal édesebben szólt. A farkas oldalra fordult, és a háta felé pillantott. A lány óvatosan közelebb lépett hozzá, megsimogatta a bundáját. A szőre csak úgy siklott az ujjai között, ennyire finom anyagot sosem érzett még. Óvatosan átlendítette egyik lábát az állat hatalmas testén. Belekapaszkodott a nyakába, mire a farkas elindult. A lány hirtelen felsikoltott, de amaz nem állt meg, még gyorsabb tempóra kapcsolt. Nem győzött hol kapaszkodni, majd fejét a farkas nyakára téve ölelte át őt. A fák hatalmas sebességgel szaladtak mellettük, a szél fülsüketítő hangja mellett a saját lélegzetét sem hallotta. Becsukta a szemét, és csak az állatra koncentrált. Egyre nehezebben tudott ébren maradni. Minden elcsendesedett mellette, és pár pillanat elteltével már semmit sem érzékelt a külvilágból.
A farkas egy rétre vitte őt. Lassan sétált a tisztás közepére. A lány kezei erőtlenül lógtak a teste mellett, nem ébredt fel. De az állat éppen ezt akarta. A célját beteljesítve vetette le óvatosan hátáról a piros ruhást. A lány arca nyugodt volt, szemeit csukva tartotta, aranyszőke haja szétterült a földön. A farkas vetett rá még egy pillantást, majd hátat fordítva neki indult el az erdő felé, hogy újabb áldozatot kereshessen magának. Szerencsétlen lány rosszkor volt rossz helyen. Majd az állat addig futott, míg a sötétség el nem nyelte hatalmas, szürke bundás testét.
Az égen egyre mérgesebben gyülekező felhőkből valami fehér kezdett hullani. A hó csak esett, megállíthatatlanul. A lány testére esett, piros ruháját átáztatva. Ő nem ébredt fel. A hidegtől arca még fehérebb lett, kósza tincsei megfagytak. A fehér hópelyhek kezdték elfedni a lányt, aki nem mozdult meg. A tisztás közepén csak egyetlen szín látszódott a késő novemberi időben. Egy piros ruha, amit egy szegény gyermek viselt. A hó egyre erősebben hullott az égből, mindent elfedve ezzel. Majd nem látszódott többé már semmi azon a helyen, ahonnan az élet utolsó lehelete szállt el.